Az őrségi bringa túrát megelőző 3 munkanap elég mozgalmasra sikerült, volt sok tennivaló, de végül mindenre sikerült időt keríteni és sikeresen mindent elvittem magammal, amit szerettem volna, pedig utolsó pillanatban pakoltam. Na a fényképező itthon maradt, de az már helyhiány miatt.
Életemben másodszor tekertem Bécsen belül, autók között. Volt kis para, de ügyesen megoldottam (szerintem). Annak ellenére, hogy a google maps elkevert, így is pont 5re odaértem Annához, bepakoltuk a bringákat, csomagokat és útnak eredtünk.
Este még borozgattunk a kis "bécsi különítménnyel", Ingrid és András után Ági is befutott. Doki, a szervezőnk is csatlakozott hozzánk picit, borozgattunk, beszélgettünk majd egy kiadós alvással rákészültünk a másnapi, leghosszabb távra.
Féltem, hogy fogom bírni, hiszen nem szoktam biciklizni, ekkora távokat, ilyen terepen pedig még soha nem tettem meg. És hát hiába futok, azért ez teljesen más megterhelés. Voltak is gondjaim a combommal. Minden pihenőnél jól lenyújtottam, sportkrémmel bekentem, masszíroztam. Az utolsó 20 km kemény volt, ott már szabályosan görcsölt az izmom (mint kiderült rendelkezem vele). De amikor láttam szinte mosolyogva elhaladni mellettem a gyerekeket a számomra megterhelő emelkedőn (én konkrétan feltoltam a bringát), akkor hogyan is panaszkodhatnék?! Lenyomtuk a távot. 76 km, 450m szintemelkedés. Büszke voltam magamra, mert azt gondoltam, rosszabbul fogom bírni. Az etap végén pedig kiterültünk a Vadása-tó partján :)
Jól esett este a forró zuhany, hajmosás. Utána pedig vacsi az étteremben és ismét jöhetett egy jó kis alvás.
Másnap reggeli nélkül indítottuk a napot. Gyorsan összepakoltuk a nélkülözhetetlen dolgokat, mert aznap nem mentünk vissza a szálláshoz, hanem Felsőszölnökön éjszakáztunk egy panzióban. 1-2x elkapott minket egy egy zápor. Azt hittem sosem érünk oda. Vagy 3x vége volt a településnek és újrakezdődött. Olyan érzésem volt, mintha lementünk volna a térképről. Aznap közel 60 km-t tettünk meg, 510m szintemelkedéssel. Kemény volt. Fél lépéssel a világ vége előtt, ahol térerő semmi, de végre, 2 nap böjtölés után volt wifi, nagyon finom babgulyást kaptunk, palacsintával. Az egész túra alatt szerintem ez volt a legjobb kajánk :) Vacsi után sétáltunk egy jót (megfordult a fejemben, hogy futni kellene, de féltettem a combomat), majd beszélgettünk a lányokkal és bealudtunk. Rosszul aludtam ... előző nap csúnyán leégtem és a krém, amit kaptam rá, nem igazán akart segíteni.
Másnap kora reggel a bevállalósok elmentek a 3as határhoz (a bécsi csapatból Ingrid és Ági vágott neki), az kb plusz 20km-t jelentett. Kiadós reggeli után pedig nekivágtunk a nem kicsit kalandos napnak. Hűvös volt az idő, kezdett feltámadni a szél is. Bizakodtunk, hogy megússzuk az esőt, de sajnos nem kímélt bennünket. A szervezők 'vadregényt' ígértek a túra utolsó részére és azt meg is kaptuk. :D Nem volt sok emelkedő aznap, de esőben, sárban, átázott ruhában másztunk át sáros árkon, majd patak medren.
Egész nap zenét hallgattam. Jól éreztem magam. Megtaláltam a tempóm, jól haladtunk, nem szenvedtem és picit vissza tudtam vonulni a gondolataimmal, érzéseimmel. Visszaérkezve Ági és András még elment futni. Ha még átöltözés előtt tudom, biztosan velük tartok, de mielőbb ledobáltam magamról a vizes ruhákat és nem akartam már visszaöltözni. Vacsora után (dödöllét ettünk paprikás- lisztes bundás husival és sok tejföllel) az étteremben még társasoztunk, visszaérve a szállásra pedig bebújtunk az ágyba. Én gyorsan elaludtam. Végre sikerült jól aludnom, viszonylag kipihenten ébredtem. Éreztem a 3 aktív nap hatását. Borzasztóan fújt a szél, olyan érzése volt az ember lányának, mintha keresztül fújna a faházon ...
Ébredés után gyors pakolás, majd útra keltünk utolsó közös reggelinkhez. Ott már többen leváltak. Mi még néhányan ellátogattunk a Pityerszeri Skanzenhez. Onnan aztán ki ki ment a saját útján. Mi Annával még kerestünk egy fazekas műhelyt, ahol beszereztük a korábban kiszemelt dolgokat és indultunk vissza Bécsbe.
Hosszúnak tűnt az út, pedig én bóbiskoltam is közben. Útközben - már Ausztriában - megálltunk egy kávéra. Gyönyörű kilátás nyílt a környékbeli hegyekre, dombokra. Készítettem képet, de egyrészt nem adja vissza a táj valódi szépségét, másrészt pedig belenyúltam :-/
Itthon gyorsan elláttam a virágaimat táppal, kimostam a ruháimat, csacsogtam számomra fontos emberekkel és eltelt ez a nap is. Reggel szerintem túlettem magam mustáros, fokhagymás bundás kenyérrel és kolbásszal. Még most is nehéz a gyomrom :(
Kalandos, aktív, hosszú hétvége volt. Sokszor belegondolok, hogy korábban hogyan tudtam szinte végigfeküdni 3-4 napot?! Élvezem, hogy kimozdulok, hogy új embereket ismerek meg, az ismerősökhöz pedig közelebb kerülök és ez jóóóó. Szeretem érezni, hogy ÉLEK. És ebben a néhány napban tényleg tudtam végre magamra koncentrálni, elemezni bennem megbúvó érzéseket, annak ellenére, hogy nem voltam egyedül (bár nagy végkövetkeztetéseket még mindig nem vontam le). De nem agyaltam a problémáimon, a tennivalóimon. Kikapcsolódtam, igazán :)
Most már érzem a fáradtságot is, így hamarosan el is rakom magamat, hogy holnap kezdődhessen egy újabb hét, újabb élményekkel :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése