Az utóbbi időben nem sokat voltam otthon. Valahogy élvezem ezt az önálló életet. Néhány hónapja még el sem tudtam képzelni, hogy ne beszéljek a szüleimmel minden nap. Az utóbbi időszakban ez jelentősen leredukálódott. Annak ellenére, hogy már 7 éve - kisebb megszakításokkal - egyedül élek, mégis most érzem azt, hogy felnőttem és magam irányítom a kis életemet. És ez jó most. Megértem rá :)
A dachsteinos térd sérülésem nehezen gyógyult. Szeptember elején voltunk bringa túrán és szinte végig szenvedtem. Az utolsó 2 km meg maga volt a horror. Mintha folyamatosan görcsölt volna a térdem. Ugyanezt éreztem előtte vezetésnél is. Erős visszaesést tapasztaltam a korábbi állapothoz képest. Ami érdekes, hogy futásnál meg semmi problémám nem volt - ennek mondjuk én kifejezetten örültem. :))
A biciklizés utáni hétvégén egy bp-i csapattal mentem Schladmingba túrázni a hegyek közé, s erősen izgultam, hogy bírjam az ottani megterhelést. Biztattam a bécsi csapatot is, hogy csatlakozzanak, de végül senki nem tartott velem. Sebaj, feltaláltam én így is magam.
Pénteken mentünk, vasárnap jöttünk. S hogy azért ne feledjem a bécsi túrákat, izgalom itt is adódott :D Jó csapat gyűlt össze, szerencsére ismertem már néhány arcot a korábbi őrségi túrából és így nem ment nehezen a beilleszkedés. A banda nagy része párokból állt, mondjuk ez picit nyomasztó volt, de ennek ellenére nagyon jó volt a hangulat. Nem bántam meg, hogy velük tartottam. Vasárnap este viszont úgy estem be az ágyba egy jó forró fürdő után, mint akit agyonvertek. :D
Néhány képecske:
A múlt hét pici szenvedéssel telt. Rosszul indult a hét, mert hétfőn kiderült, hogy Zsófi elköltözik, kapott otthon melót, s azonnal kezd. A közérzetem egyébként sem volt fenomenális és még futni sem volt se erőm, se időm és utáltam magam, úgy általánosságban. Ilyenkor persze mindig bekerülök a saját kis mókuskerekembe, amiből aztán meg kell találnom a kiutat.
A hétvégére fuvarral mentem haza és jöttem is vissza. Totálisan ki voltam merülve testileg és lelkileg is. Meg is látszott rajtam, mert szombatról vasárnapra aludtam hirtelen 12 órát. Nem is emlékszem mikor volt ilyen utoljára. :D
De feltöltődtem. Csudiszép idő volt, találkoztam Anikó barátnőmmel, elintéztem egy csomó dolgot, még bankba is be tudtam menni - lévén munkanap volt - szóval éreztem, hogy átestem én azon a holt ponton, s most jöhet az újjászületés :)
Hétfőn korizni voltunk néhányan. Hirtelen azt sem tudtam, a korin kívül mit szoktam magammal vinni, mi kellhet, mert nagyon meleg volt! A jég nem volt valami szuper, de a társaság ezt mindig feledteti. És nem estem egyszer sem :D igaz, koncentráltam is rendesen, mert sok vízfolt volt a pályán, amibe nem lett volna jó megmártózni. Este még el akartam menni futni, de mire leértem, leszakadt az ég, így meghiúsult - ma pedig baromi hideg szél fúj, de nem adom fel, a héten futnom kell!!!
Tegnap délelőtt késztetést éreztem, hogy megnézzem a Ház a tónál c. filmet. Mindig mindennek oka van. :) Nem tudom hányszor láttam, de imádom és mindig ad valami pluszt. Nem tudtam hova tenni, de az a mondat ragadt meg épp tegnap bennem, hogy: "A sarkon túl mindig jön valami jobb". Ma már értelmet nyert. És büszke vagyok a mai döntésemre/lépésemre, magamra. Tudnom kell, hogy nekem mi a jó, aszerint hozni a döntéseket és cselekedni, s akkor tiszta marad az ember lelke. Kaptam hozzá támogatást is hozzám közel álló emberektől, s ha ezt olvassátok, ezúton is köszönöm Nektek :-*
