Nem is tudom hol kezdjem, hisz eltelt egy év az utolsó írásom óta. Tartalmas és eseménydús év volt, persze belső utazásokkal, harcokkal megtarkítva. Rengeteg túrával, kirándulással, élménnyel és talán egy picit elfogultan: a világ legjobb Barátaival. Volt itt síelés, hegyi túra, futás, frizbi, de bekerült a kalapba két mérföldkő is. Az első egy olyan nagyon igazi nyaralás a barátokkal.
A második pedig egy csoda, ami november elsején történt velem, s ami a bejegyzés címét is adta.
Szóval a nyaralás. Hú de régen volt. Arra emlékszem, hogy volt pici harc a főnökséggel, hogy el tudjak menni, hisz nekem a fix szabadságos időszakom július. A nyaralást viszont augusztus végére szerveztük. Nagyon izgatottan vártam, mert éreztem, hogy ez valami különleges dolog lesz. Persze, gyerekkoromban a szüleimmel többször voltunk nyaralni, sátoroztunk hol a Balaton, hol a Velencei tó partján, de az egy "másik élet" része volt.
13an vágtunk neki a kalandnak és szuper aktív és kalandos 5 napot töltöttünk együtt a Garda tó partján. Túráztunk, bringáztunk, sütkéreztünk a napon, futottunk, volt éjszakai fürdőzés és esténként nagyokat beszélgettünk némi alkohol társaságában. Dávid hozta a gitárt és hajnalig énekeltünk. Volt, hogy vártak ránk, hogy bezárhassák a kemping kapuját :)
Jó kis kaland volt, imádtam minden pillanatát.
Íme néhány kép:
Akkor valahogy a helyemen éreztem magam, főleg Nőként. Rengeteg támogatást kaptam hol tudatosan, hol kevésbé tudatosan.
Bekerült egy újabb félmaraton is a tarsolyba, jajj, azt szeretném az Élet minden egyes pillanatában érezni, amit ott és akkor. Valami szavakkal leírhatatlan csoda volt... Öröm, mámor, boldogság a festői táj mellé. Valahogy minden olyan tökéletes volt. Az idő, a zenék, amik sorra zümmögtek a fülemben. A végét elcsesztem, ott elfogyott valami. De ettől még szuper élmény volt és várom a következő Wachaut :)
Már nyáron beszéltem a főnökasszonyommal, hogy szeretnék munkahelyet váltani, nekik milyen terveik vannak, ilyesmi. Akkor nagyon buzgón bele is kezdtem a keresgélésbe, küldtem az önéletrajzokat és voltam is állásinterjún. De aztán elkezdődött a karácsonyi hajtás és ezzel az energiáim is máshova koncentrálódtak. És itt jött a képbe november elseje is.
Az utóbbi időben gyakrabban jöttem - mentem fuvarral. Valahogy kényelmesebbnek, biztonságosabbnak és persze olcsóbbnak éreztem. Hát így volt ez november elsején is. Mindig is hagyománya volt annak, hogy aznap együtt megyünk ki a családommal a temetőbe és gyújtunk gyertyát elhunyt szeretteinkért, ezt most sem szerettem volna másképp, így kivételesen későbbi indulási időpontot kerestem. És találtam is egy megbízhatónak tűnő fiatalembert. Kellemes utazás volt, bár a határig a 2 egyetemista fiatal mellett mi nem igazán jutottunk szóhoz. Én viszont úgy döntöttem, meg szeretném ismerni a sofőrünket, így onnantól mi beszélgettünk. "Kiharcolta", hogy megkeressem népszerű közösségi portálunkon, így felvettem vele a kapcsolatot.
Valahogy sorsszerűnek éreztem a mi találkozásunkat (mint utóbb kiderült, Ő is). Olyan érzésem volt, mintha a Bátyám terelte volna Őt, Dávidot az utamba. Ott és akkor elindult valami, valami, ami a mai napig tart. Fogalmam sincs, meddig kell, hogy az Életem része legyen, valahogy ez nem is érdekel. Amit tudok, hogy végtelenül hálás vagyok, hogy itt van, most, csak ez számít. :)
Sokat tanultam, tanulok, illetve tanulunk egymásról és egymástól. Már szinte el is felejtettem, mivel jár egy kapcsolat. Mennyire nehéz megtalálni az arany középutat, hogy szeress, de ne fojts meg, hogy szeress, de ne birtokolj és tudj elengedni. És hogy emellett mennyi szerepnek kell megfelelned egyszerre, hogy légy határozott, de ugyanakkor törékeny Nő, légy dolgozó Nő, legyél jó háziasszony, jó szerető, ugyanakkor maradj meg jó barátnak, maradj picit gyerek a szüleidnek és a legfontosabb, hogy mindeközben maradj Önmagad.
Amit biztosan állíthatok, hogy egy kapcsolat két alapköve a bizalom és a kommunikáció. Ezen áll, vagy bukik a dolog.
Tavaly a karácsonyi hajtós időszakot próbáltam olyan lazán venni, amennyire lehet. Igyekeztem nem túlterhelni magam, hogy ne úgy "essek" haza a szeretet ünnepére, mint egy kifacsart citrom. És ez sikerült is. Volt egy közös karácsonyozás szűk baráti körben. Minden évben szoktam egy karácsonyos vacsit összehozni a hozzám legközelebb állókkal, de már ez a kör is kibővült, így picit máshogy karácsonyoztunk. Mónimmal készült egy szuper kép:
Még a nyáron Adrival vettünk a Caramel nagy koncertre jegyeket. Végül oda Dáviddal mentünk el és ott készült az első közös képünk is :)
Valahogy vártam a karácsonyt. És varázslatos is lett, apró pici csodáktól, amiket kaptam.
Először Dávid toppant be a "semmiből", hazafele menet egy pusziért, s ez a látogatás már átcsúszott december 24.-re. Aztán mivel éjfél elmúlt, Zoli kézzel írott levelét is felbonthattam, reggel pedig ismét egy kedves levéllel ébredtem a mailboxomban. Valahogy minden olyan kerek volt, a családommal is.
A szilvesztert Szlovéniában töltöttük Dáviddal, jórészt az én barátaim társaságában. Ez persze nem volt zökkenőmentes, hisz 30 ember igényeinek nem lehet egyszerre eleget tenni. De boldog voltam, hogy Ő ott van velem, mellettem és együtt kezdjük az új esztendőt. És volt időnk csak egymásra is és ez jó volt.
Nekem sok volt az az "embertömeg" és azóta nem vágyom nagy társaságra. Ami egyik oldalon nem is baj, mert néhány ember, akiket persze korábban is szerettem, közelebb kerültek hozzám. Amit sajnálok nagyon, hogy néhányan pedig sokkal távolabb. De hiszem, hogy mindennek megvan az oka. Ennek is. Az ember folyamatosan tanul. A hibáiból is. Az emberek pedig jönnek mennek az Életünk során, annak függvényében, kire meddig és milyen minőségben van szükségünk...
A januárt sajnos beárnyékolta egy haláleset is, Keresztapu elment. Már karácsonykor sem nézett ki túl jól és volt bennem egy olyan érzés, hogy lehet ez lesz az utolsó névnap, amit együtt ünnepelünk... Váratlanul ért és mellbe vert, hogy ennyire fáj az elvesztése. Főleg azért, mert előtte 2 héttel még mondtam neki, hogy fel kell épülnie, mert táncolnia kell velem az esküvőmön, mese nincs... De azt hiszem feladta a küzdelmet. És csak remélni tudom, hogy ott, ahol most van, nagyokat röhögnek és poénkodnak a Bátyámmal. Hiányzik. Hiányoznak mindketten.
Rengeteg harcom van belül. Mindig azt gondolom, hogy majd eljön az az idő, amikor minden kerek lesz, de rá kell jönnöm, hogy nincs tökéletes állapot. Persze törekedni lehet rá és kell is. :)
Itt a tavasz. A naptár szerint legalábbis. A megújulás időszaka. Remélem ezzel együtt jön a napsütés, csicsergő madarak, ébredező természet. Várom az első túrákat is, ahol magamba szippanthatom és megtölthetem a tüdőm a természet illatával. :)
