2014. június 11., szerda

Pünkösdi hétvége

Pénteken már nagyon be voltam sózva a hétvége miatt. :)
Zoli értem jött 6ra, a többiekkel pedig egy városon kívül eső benzinkútnál, az autópálya mellett találkoztunk, hogy onnan elvezessen minket Peti. Karavánban vonultunk, 4 autóval 7en. Enyhe luxusnak számított, hogy ennyi ember ennyi autóval ment, de a hétvége folyamán nem maradt mindenki végig ott. S végül jól is jött ez így ki.
Szóval a szállás (Petiék nyaralója) elfoglalása előtt bevásároltunk, mi csajok, kibontakozhattunk és jól telepakolhattuk a kocsit :D a srácok meg fizettek és pakoltak a pénztárnál. Mókás volt.
Vacsira pizzákat sütöttünk, közben megérkeztek Renátuszék is és csaptunk egy görbe estét. Elég későn sikerült ágyba bújni, de másnap nem kellett hajnalban kelnünk. 9kor kezdett éledezni a csapat, Zoli közben lelépett intézni a saját ügyeit. A reggeli után pedig nekivágtunk a kék túra kőszegi szakaszának. 20km-es távot tettünk meg, sok sok emelkedővel. Nagyon meleg is volt, de szerencsére a források segítettek bennünket frissen tartani. Az utolsó pár kilométeren már volt szenvedés, de igyekeztünk elütni az időt, elterelni a gondolatokat énekléssel. Egy kis ízelítő:



Visszaérve mindegyikünknek nagyon jól esett a fürdő, hajmosás, tiszta ruha :) Ezután pedig jöhetett a jól megérdemelt vacsora a helyi csárdában, ahol finomabbnál finomabb falatokat kaptunk, nagyon jó áron, kedves kiszolgálással és persze az éneklés itt is folytatódott, még a hazavezető úton is.
Nagyon kellemes idő volt, kiültünk a teraszra, iszogattunk, eszegettünk, jól éreztük magunkat :) Másnap azért időben kellett kelnünk, hogy a távozók időben útnak tudjanak indulni, na meg persze mi is, hiszen 4ünkre várt még egy röpke 10km-es túra. Reggeli után könnyes búcsút vettünk a többiektől, a srácok bevittek Kőszegre egy kocsit (oda vezetett az aznapi túra és hogy vissza már ne kelljen gyalogolnunk, így oldottuk meg). Aznap is szuper volt, sok szúnyoggal, baromi hőséggel (még az erdőben is), de az Óház kilátói panoráma kárpótolt mindenért!
A túra végén beültünk egy étterembe Kőszeg főterén, ettünk egy jót, irány Cák, gyors ruhaváltás és robogtunk tovább a rohonci strandra. Nagyon szép kis környezete van annak a tófürdőnek. A víz nagyon hideg volt és tisztának sem volt nevezhető, viszont kellemes volt megmártózni benne (bár mi Beával nagyon kis bátortalanul indultunk neki). Estére eléggé lehűlt az idő, így fürdés után az emeleten folytattuk az estét, rabló römivel, unoval egy üveg bor társaságában. Viszonylag időben ágyba kerültünk, már éjfélkor (előtte mindig 2 körül sikerült lefeküdni). Másnap időben keltünk, kitakarítottuk a házat, elpakoltuk a cuccaink nagy részét s indultunk Sárvárra, de előtte megnéztük a Jáki templomot.
A Sárvárra jutás és a strandra bejutás is elég nehézkes volt, de megérte :) bejutottunk, csobbantunk, csúszdáztunk, labdáztunk, mókáztunk.
A fürdőzésbe Zoli nővére is becsatlakozott. Én egy nagyon kedves és szimpatikus csajszit ismertem meg benne. Ő picit korábban otthagyott minket. 6körül indultunk végül vissza Cákra, hogy még emberi időben visszaérhessünk Bécsbe. Zolival még beugrottunk hozzájuk, megismerhettem a szüleit is a nővére után. Kaptam nagyon finom gyümölcslevest és a muffin recept mellé egy üveg narancslekvárt is. Már alig várom, hogy kipróbáljam :))

Röviden és tömören ennyi volt a program. De szavakkal le sem tudom írni, hogy mennyire jól éreztem magam, mennyire feltöltött ez a hétvége, annak ellenére, hogy nagy pihenések és alvások nem voltak. Aktív hétvége volt, jó társasággal. Örültem, hogy Beával és Petivel is sikerült beszélgetnem. Annak pedig különösen, hogy Zolival is sikerült végre megint négyszemközt beszélgetnünk, lévén, hogy ő vitt és hozott. Már hiányzott.

Ma nagyon nehezen mentem dolgozni ... kedvem sem volt, a meleg miatt erőm sem ... és sok értelmét nem is láttam, hisz a főnököm és a főnökasszonyom is otthon volt. Ráadásnak meg a takarító nő is, aki halálra idegesített ma. Állandóan beszólt és ezt baromi nehezen viseltem. Aztán 5kor leléphettem, itthon váltottam pár szót Zsófival és robogtam ki a Praterbe frizbizni. Na ma nagyon nem voltam formában ... Szégyelltem is magam, de azért volt egy két jó pillanatom is. Utána beültünk a szokásos frissítőnkre, ezúttal csak almafröccsöt ittam és utána mentem futni. Na, az sem ment olyan jól, de legyőztem magam és a 8km-ből 2őn megint intervall futásokat csináltam. Picit el vagyok keseredve, hogy a formálódásom nem egészen úgy alakul ahogy szeretném ...de ez sajnos a saját akaratgyengeségem ... össze kell most már igazán kapnom magam, mert augusztusban esküvő és tényleg jó formában szeretnék lenni.

No, véget ért a móka mára, aludni kell, mert megint nem fogom kipihenni magam. Pedig holnap fürdőzés az Dunán lesz az esti progi.
Képek még jönnek, meg egy videó is, ha sikerül valahogy elforgatnom, de erőm már nincs foglalkozni vele és feltöltögetni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése